Budapesti fürdővilág


Budapestet nem túlzás a világ fürdőfővárosának nevezni, hiszen nincs még egy olyan főváros, ahol ennyi termál- és karsztforrás törne fel. Területén 118 fúrt kút és természetes forrás található, amelyek egy részét már az ókori rómaiak is hasznosították fürdőzésre, a 150 éves török hódoltság korától kezdve pedig folyamatosan mártóznak a jótékony hatású, kellemesen meleg vizekben a város lakói és vendégei. Némelyik fürdőnk olyan, mintha egy múzeumban csobbannánk, méghozzá különféle tematikájú múzeumokban.

Magyarország számos fürdője között a budapestiek azért is foglalnak egy különleges helyet, mert a történelmi korok külön csillogást adnak ezeknek az épületeknek. Megőrizve a múlt lenyomatát, az egyik a tradicionális török építészetet mutatja be, a másik az egykori arisztokrácia fényét idézi, a harmadik a szecesszió remekműve. Bár a fővárosi fürdőkbe elsősorban gyógyulni, lazulni és felfrissülni járnak az emberek, ezek az intézmények a társasági életnek is fontos színterei. A Széchenyiben tradíció, hogy sakkpartikat játszanak a medencékben, a Lukács hosszú ideje művészeti-politikai szalonként is funkcionál: falain ott van azoknak a híres színészeknek, íróknak, költőknek az emléktáblája, akik ott a test és a szellem egyidejű felüdülését keresték.

A fürdőtörténet élő múzeumai

Buda ékességei a török kori fürdők. Az egyik legszebbnek a csaknem 450 éves Irgalmasok Veli Bej fürdőjét tartják közülük. A felújított műemlék épületben a restaurálás során igyekeztek az eredeti állapotokat megidézni – így most tényleg olyan élményt nyújt, mint annak idején, amikor még török pasák és méltóságok áztatták itt magukat. A vele egyidős Rudas fürdőben találjuk Budapest legmelegebb, 42 C-fokos medencéjét, a tetőtéri panorámamedencéjében ücsörögve pedig a Lánchídttól a Szabadság hídig élvezhetjük a Duna és a pesti oldal látványát. A Lukácsban napjainkban is elérhető szolgáltatás a tradicionális hamam masszázs, de mínusz 10 fokos jégkunyhóban is borzonghatnak a szélsőséges hőmérsékletek kedvelői.

A szecessziós stílusú Gellértben számos híresség megfordult az idők folyamán, Julianna holland királynő, Jehudi Menuhin, Richard Nixon, és nem mellesleg korunk egyik szívtiprója, Ryan Gosling is megcsodálta a fürdő pazar Zsolnay-mozaikjait, pompás szobrait. Aki stílusosan, a régi idők járművein szeretne érkezni, az felszállhat a termálvillamosra, amely májustól októberig vasárnaponként összeköti a budai fürdőket.

A pesti Városligetben a századforduló nagypolgári mindennapjait idézi Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, a patinás Széchenyi gyógyfürdő, ahol 21 medencét próbálhatunk végig, hétvégenként pedig óriási zenés fürdőpartikon, „sparty”-kon próbálható ki, milyen érzés a vízben táncolni.

Egészség és kényeztetés a medencén kívül

A gyógyvizes mártózás mellett ma már a budapesti fürdőkben egyéb kényeztető szolgáltatások közül is választhatunk: gőzkamra, szauna szinte mindegyikben van, de a masszázs és az aquafitnesz is több komplexumban elérhető. Számos fürdőben aromamasszázs, napozóterasz, hullámfürdő, pezsgőfürdő várja a vendégeket, néhány helyen pedig éjszaka is lehet fürdőzni.

A legtöbbjük gyógyszolgáltatásokat is kínál: az orvosi gyógymasszázs és a szénsavas kádfürdő szinte mindenütt igényelhető, és van, ahol még légúti betegségek gyógyítását elősegítő sókamrát is találunk. A wellness és szépségápolási lehetőségek is egyre elterjedtebbek, egyes fürdőkben törkölyös peelingre vagy szőlőesszenciás masszázsra is jelentkezhetünk. Aki valami különlegességre vágyik, a Gellértben vörösborban, a Széchenyiben pedig sörben is megmártózhat.

Családi élményfürdőzés télen-nyáron

A történelmi fürdőkön túl Budapest modernebb strandjain is eltölthetünk egy-egy élményteli napot. Ezek ma már rengeteg olyan szolgáltatást kínálnak, amelyet kifejezetten gyerekek számára terveztek – és most nemcsak a különböző méretű, színű és zenélő csúszdákra gondolunk, hanem a télen-nyáron elérhető búvár-, vízilabda- és szörfoktató foglalkozásokra is.

Az újpesti Aquaworld Európa egyik legnagyobb fedett élményfürdője: az öt emelet magas kupola alatt csaknem négyezer négyzetméteren elhelyezkedő medencék garantálják, hogy itt a család apraja-nagyja jól érezze magát. Különleges látvány a függőhidakkal, tornyokkal és medencékkel körülvett épület, amelyet a délkelet-ázsiai Angkor-romtemplom inspirált.

Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően ma már Zuglóban a Paskál és a Margitszigeten a Palatinus is egész évben várja a családokat, utóbbi ráadásul Budapest legnagyobb területű strandfürdője, és csak itt próbálhatjuk ki, mit is jelent a multimédiás csúszda.

A város zajától és a tömegtől távol is találunk remek csobbanóhelyeket, ahol felüdülhet a család, akár egy kellemes kirándulással összekötve. A mogyoródi Aquaréna, az esztergomi Aquasziget vagy a ráckevei Aqualand a természetközeli élményfürdőzés örömeit kínálja látogatóinak.

Bárki úszhat ott, ahol olimpiai bajnokaink edzenek

Budapesten számos olyan létesítmény működik, ahol legendás úszók vagy vízilabdázók készültek fel mérkőzéseikre. A 2017-es vizes világbajnokság központi helyszínéről, a vb-re megépült Duna Arénáról a FINA elnöke és a versenyzők is elismerően nyilatkoztak. Akik aktívan szeretnének tenni egészségük megőrzéséért, azokat felújított uszodák várják, köztük a vízilabda és az úszás ikonikus hazai fellegvárai, a Hajós Alfréd Sportuszoda vagy a Császár-Komjádi Sportuszoda, amelyek tradicionálisan lehetőséget nyújtanak a nagyközönségnek a rendszeres úszásra.

A főváros vizes sportlétesítményei a jövőben is méltó helyszínei lesznek rangos eseményeknek, mint például a 2024-ben megrendezendő rövidpályás úszó-világbajnokság.

Gyerünk a szabadba!

Nyáron a főváros közelében számos szabadtéri lehetőséget találunk a fürdőzésre a környékbeli természetes vizekben. Olyan, tömegközlekedéssel vagy biciklivel is könnyen megközelíthető tavak várják a látogatókat, mint az Omszk- vagy a Lupa-tó, amelyeken izgalmas extrém vízi sportokat (például a wakeboardot, a flyboardot, az álló evezést, azaz SUP-ot vagy a búvárkodást) is ki lehet próbálni. A koktélbárokkal, homokos strandokkal kiépített tavak igazi tengerparti hangulatot teremtenek Budapest közelében.

Aki még nagyobb vízfelületre vágyik, az a fővárosból egy órán belül elérheti a Velencei-tavat, ahol belépődíjas és szabadstrandok közül válogathat, de akár ökoszemléletű strandon is eltölthet egy kellemes napot.